3.fejezet

Eun Mi Pov: 

Mikor Hana bement elmentem a legközelebbi padhoz és ott vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek. Olyan fél órát, ha lehetett bent mikor, kijött egy öltönyös csávó a teremből és meg indult felém. Majd megállt előttem.

-        Kim Eun Mi? Örvendek a szerencsének. YG vagyok. – mondta mosolyogva majd meg hajolt. A szemem akkorára kikerekedett, hogy csoda, hogy ki nem eset.

-        Igen. Én vagyok. Én is örvendek a találkozásnak. – hajoltam meg én is.

-        Kérlek. Köves. – csak ennyit mondott majd elindult vissza ahonnan jött. Én meg követem őt. Mikor beértünk a terembe láttam, hogy Hana meg G- Dragon veszekednek. De mikor megpillantottak elhallgattak. Oda mentem barátnőmhöz és suttogni kezdtem.

-        MI folyik itt?

-        Majd mindent meg tudsz nem soká. – nem értetem mit kéne, hogy megtudjak.

-        Eun Mi. – szólt YG

-        Igen? – fordultam felé és csak ekkor vettem észre, hogy mindenki engem néz.

-        Amit most fogok mondani egy kicsit hihetetlenül fog hangzani, de igaz.

-        Mi?

-        Az elején kezdem. – kezdet bele mondandójába. – Hana az én lányom. – kikerekedett szemekkel pislogtam a mellettem álló szótlan lányra. Ő csak bólintott egyet, hogy igaz. – Ismertem a szüleidet. Édes apád közeli barátom volt. Mikor meghaltak ránk bíztak téged, hogy vigyázunk rád. De csak messziről figyeltünk téged. És mikor elég nagy lettél elküldtem Hanat, hogy vigyázzon rád. - egy kis szünetet tartott majd folyatta. – Aki ebbe a terembe van az mind vámpír. – mikor kimondta ezt a szót, hogy „vámpír˝ azt hittem dobok egy hátast. – És te pedig egy fél vámpír vagy. – fejezte be mondandóját. Azt se tudtam hirtelen, hogy hol vagyok. Mindenki arra várt, hogy szólaljak meg.

-        Hihihi – kezdtem el nevetni. – Most azt várjátok, hogy bevegyem ezt a mesét? – kérdeztem mikor már meg bírtam szólalni.

-        Igen. – felelték egyszerre.

-        Na persze. Azt akarjátok be adni nekem, hogy ti – mutattam rájuk és Hana –a. – vámpírok vagytok, és én – mutattam magamra- egy fél vámpír? – kérdeztem már hisztérikusan. - ÉS hogy ismertétek a szüleimet?  

-        Higgy nekik. Igaz – mondta barátnőm most már rám nézve. A szeméből azt olvastam ki, hogy nem ugratnak.

-        Tényleg? – kérdeztem szarkasztikusan. – És még is, hogy a fenébe, lettem fél vámpír vagy mi a csuda? – kezdtem ideges lenni.

-        Édes apád vámpír volt. Édes anyád meg ember. – adta tudatomra egy kedvesnek kinéző hölgyemény. – De édes anyád nem akár milyen ember volt ő különleges volt évszázadokra visszavezethető a családfátok. Ti nem voltatok mások, mint.. – kezdet bele én feszültem hallgattam őt. – a boszorkányok leszármazottai. Egy különleges nővel kezdődött minden. A neve ISOBEL COCKIE volt. Híres boszorkány volt még meg nem ölték. Volt egy jel a nyakán pont olyan, mint a tied. – mutatott a nyakamra. – Ez jelenti azt, hogy te is a leszármazottja vagy. És minden egyes leszármazottja megkapja az erejét. Ezért akarnak megszerezni téged. – fejezte be mondandóját.

-        Ha jó értem. – kezdtem el beszélni. – Akkor apám vámpír anyám boszorkány én pedig félig mind kettő?

-        Igen. – mondta Hana. – Édes anyád azzal bízott meg engem, hogy vigyázzak rád.

-        Najó, én ezt nem hallgatom tovább. – fogtam magam és ki akartam menni mikor Hana meg jelent előttem. – Ezt még is… - maradt tátva a szám.

-        Vámpír vagyok. – mutatta meg fogát. – Higgy nekünk. – nézett szomorúan a szemembe.

-        NEM. – ordítottam el magam, mikor hirtelen ki tört az összes üveg.

-        Eun Mi, nyugodj meg. – jött volna közelebb az a nő, aki az előbb beszélt.

-        Nyugodjak meg? Mikor most közlitek velem, hogy mi vagyok? – fogtam magam és Hanat félre lökve elviharoztam onnan olyan messzire amennyire csak lehet. 

D – Dragon Pov:

Figyelmesen hallgattam végig, hogy mit beszélgetnek. Egyszer csak Eun Mi fel kiállott, mire az össze üveg kitört. Csak kikerekedett szemekkel néztük mind annyian a lányt. Majd fogta magát és elviharzott.

-        Most mi lesz? – kérdeztem meg.

-        Szerinted? Utána kell menünk, ne hogy valami baja essen. – mondta Hana

-        Nünk? – kérdeztem. – Nem, csak neked. – jelentettem ki határozottan.

-        Te IDIÓTA! – üvöltött Hana

-        Minek neveztél? – csattantam fel.

-        Elég. – szólt közbe YG. – Mostantól ti – mutatott a BIG BANG- re és Hana – a- vigyáztok rá.

-        Már meg mondtam, hogy nem. – álltam fel helyemről. 

-        Rendben van. – mondta Top.

-        Hogy mi? - néztem Top – ra.

-        Remek. És nálatok is fognak lakni.

-        Miiii?

-        Csitt Jiyong. – hallgattatott el Taeyang. – Rendben. De nálunk már csak egy üres szoba van.

-        Hm. – gondolkozott el YG. – Akkor Hana veletek. – mutattatott a fiúkra – Eun Mi meg veled. – mutattatott rám. Még mi ellőt meg szólalhattam volna. A fiúk bele egyeztek.

-        Menjünk. – mondta Hana. Követtük őt. Még kerestük őt morogtam magamba. Majd meg találtuk egy parkban egy padon aludva.

Eun Mi Pov:

Mikor kirohantam az épületből nem figyeltem arra, hogy merre megyek csak azt vettem észre, hogy egy parkban sétálok. Ott leültem egy padra és sírni kezdtem. Igazuk van teljes mértékbe. Apáék hagytak rám egy levelet miben ezt elmondták nekem. Csak akkor még nem hittem nekik. Azt hittem, hogy csak ugratnak. De be kell látnom, hogy igaz. Miközben ezeken elmélkedtem elnyomott az állom. Majd mikor felébredtem egy puha ágyban találtam magam.

-        Mi a …

To Be Continued…

2.fejezet

Eun MI Pov:

Mikor elkezdtem táncolni, csak én voltam, senki más nem létezett körülöttem.  Mikor befejeztem, meghajoltam és kimentem a teremből. Majd barátnőmhöz mentem.

-        Most te jössz. – mosolyogtam rá. – Sok sikert. – öleltem meg.

-        Köszönöm. – mosolygót ő is. – Szoríts nekem. – mondta majd besétált a terembe. Én pedig el blatyogtam a legközelebbi padhoz és vártam, hogy barátnőm kijöjjön.

Hana Pov:

Mikor beléptem a terembe egyből ledöbbentem. Ezek vámpírok. És nem más vezeti ezt a céget mint a saját apám.

-        Hana? – hallottam meg apám hangját.

-        Szia. – mosolyogtam rá. – Rég láttalak. Apa. – erre a kijelentésemre mindenki felkapta a fejét és végig mértek. De volt egy nem kívánatos személy is.

-        Hogy kerülsz ide? – kérdezte nyávogva a húgom.

-        Szerinted?  - néztem rá nem valami szépen

-        Azt hittem, hogy meghaltál. – nyávogott tovább.

-        Ó, szóval apa nem mondott el neked semmit. Mondjuk nem is csodálkozok. – mértem végig. Ugyan olyan, nem változott semmit. A kis hercegnő.

-        Ezt meg, hogy érted? – jött közelebb.

-        Jaj, úgy félek. Most nem te vagy a középpontba, szóval dugulj el, ha kérhetném. Idegesítesz. – mosolyogtam rá önfeledten.

-        Mégis… - nem tudta befejezni, mert, apa közbe szólt.

-        Sora. Elég legyen. – a húgom csak tátott szájal nézte, ahogy elhaladtam mellette.

-        Kicsim. – ölelt meg apa. – Nagyon hiányoztál.

-        Apa. Te is nekem. De tudod, hogy kötelességem volt. – húzódtam el tőle.

-        Igen. És úgy látom sikerült.

-        Igen. De nem soká kezdődik. – mentem távolabb mindenkitől.

-        Valaki magyarázza már el, hogy mi a jó élet folyik itt. – szólt köze Top.

-        És mi az, hogy apa? – kérdezte Seungri.

-        Hát tudjátok…. – kezdet bele apám.

-        Majd én. – mondtam. – Kezdem az elején. Nos tehát a nevem Jin Hana. A főnökötök lány vagyok és a kis Sora hercegnő nővére. – fintorodtam el. – Én nem itt Koreába születtem, hanem Japánban. A feladatom az volt, hogy vigyázzak. Az egyetlen fél vér vámpírra. Aki nem más, mint Kim Eun Mi. Akit az előbb láthattatok. Nem tud semmit, az egész vámpíros sztoriról. De kezd feléledni a vámpír énje.

-        Ezt most komoly? – kérdezte Jiyong. – Eddig kerestük és csak most kell megtudnunk, hogy a főnök tudta, hogy hol van. – nézet apámra-szemre hányóan.

-        Igen. Bocsánat. De a cégünknél vannak téglák ezért nem árultam el semmit. – kért bocsánatot apa.

-        Na, most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy Eun Mi – t meg akarják kaparintani.

-        Igen. Ezt tudjuk. – szólalt meg Taeyang.

-        Oké. – tapsolt egyet apám. – Akkor meg van a megoldás. – mosolygót, mint egy vadalma.

-        És mi az? – kérdeztem tőle meglepetten.

-        Az, hogy fel vagytok véve a céghez. És, hogy a BIG BANG táncosai lesztek, és ők fognak rátok vigyázni.

-        Miiiiii? – csattatunk fel egyszerre a tagokkal.

-        Azt már nem. – mondtam idegesen.

-        Hogy, én bébisintér legyek? Soha! – dühöngött Jiyong.

-         Nyugalom. Ez a legjobb megoldás. Kész. Nincs vita. – mondta apám és be hívta Eun MI- t.

To Be Continued…      

1.fejezet

 Eun Mi Pov:   

 Az életem nem is lehetne bonyolultabb. A nevem Kim Eun Mi. 19 éves vagyok. A szüleim meghaltak mikor még kicsi voltam. Nincs testvérem mindig is egyedüli gyerek voltam. Eddig a nagybátyámék neveltek engem. De megszöktem. És most Koreába élek a legjobb barátnőmmel Jin Hanaval.  A nyakamon van egy jel. Születésem óta rajtam van.Lényegében ennyit kel rólam tudni.

-        Gyere már! - ordít legjobb barátnőm Hana.

-        Megyek. Nem tudom mire ez a nagy felhajtás. – mérgelődök

-        Tudod, hogy imádom őket.

-        Igen, tudom. De minek megyünk fél órával hamarabb?

-        Azért, hogy minél jobb helyen legyünk. – lökdös kifele az ajtón

-        Jól van na, megyek már. - nem soká meg is érkezünk a koncert helyére. Az első sorba foglaltunk helyet. Sose szeretem a nagy tömeget, de Hana kedvéért eljöttem.

-        Ugye milyen jó? – tapsikol barátnőm

-        Ja. – mondtam unottan.

-        Eun Mi. Próbáld meg élvezni.

-        De minek? Hisz láthatjuk ezután őket minden nap.

-        Még is honnan tudod? Nem biztos, hogy fel fognak venni minket.

-        Ha meglátnak minket, tuti felvesznek. – mosolyogtam elégedetten  

-        Jó, jó. Kezdődik. – visított barátnőm. A koncert elkezdődött. Mindenki ordítani kezdte, hogy: BIG BANG, ahogy csak bírták kivéve engem. Nem azt mondom, hogy nem szeretem őket csak nem vagyok oda értük. Természetesen a zenéiket szeretem. A koncert negyede már lement és tartottak egy 10 perces szünetet. Mivel meleg volt felkötöttem a hajam. Mikor véget ért a szünet. A MONSTER számmal kezdtek. Úgy éreztem, hogy a bandából mindenki engem néz. De ezt elhessegetem. Az lehetetlen. Mi ért néznének engem? Egy átlagos lányt. Hirtelen nagyon meg fájdult a fejem. Úgy éreztem menten megfulladok, ha nem szívok egy kis friss levegőt.

-        Hana.

-        Mi az? Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz.

-        Nem. Nem érzem jól magam. Ki kell mennem. – mondtam neki és felálltam, hogy kimenjek. És ekkor összetalálkozott a tekintem a színpadon álldogáló személlyel. Történetesen azt is tudom, hogy kiével. A neve Kwon Jiyong. Végig mért lentről lefele, de a nyakamnál megakadt. A jelet nézte rajta kikerekedett szemekkel. De nem hagytam neki olyan sokáig nézni. Elfordultam és elindultam a kijárat felé. Mikor kiértem megkönnyebbülve sóhajtottam fel.

-        Jobban vagy? – kérdezte barátnőm

-        Igen. De te nyugodtan meny csak vissza.

-        De, hogy megyek. Te fontosabb vagy, mint a koncert.

-         Köszönöm. Menjünk haza.

Jiyong Pov: 

-        Na, nyomás. – mondtam a srácoknak. A 10 perces szünet véget ért. Igazából nekünk nincs rá szükségünk, de fent kell, hogy tartsuk az álcánkat. Mikor kiléptünk mindenki visítva fogadott. Kivéve egy lány az első sorból. A MONSTER számmal folyattuk. Ő a közepe alatt felállt. Mikor felém fordította fejét ledermedtem. Az a jel a nyakán. Nem lehet, hogy ő az, akit eddig kerestünk. A lány fogta magát és kiment a koncertünk felénél. Mikor véget ért a koncert összepakolásztunk majd mentünk hazafele.

-        Láttátok? – kérdeztem a többieket.

-        Azt a lányt? – kérdezte Top

-        Igen. Az a jel a nyakán.

-        Nagyon hasonlít Eun Hee – ére. – mondta Taeyang gondolkozva

-        Szerintem ő az, akit keresünk. – jelentettem ki határozottan.

-        Meg lehet. De az lehetséges, hogy nem ő az. – ezután csendbe mentünk a házunk felé. Biztosra veszem. hogy ő az, akit eddig kerestünk. Másnap reggel bekellet menünk a YG- be, mert, meghallgatások zajlottak. Sorra jöttek a jelentkezők. Egyik se volt valami jó. Mikor is megjelent ő.

-        Hogy hívnak? – tettem fel a kérdést úgy, hogy rá se néztem a lányra.

-        Kim Eun Mi.

-        És honnan jöttél?

-        Japánból.

-        Szüleid? – erre a kérdésre nem válaszolt olyan hamar ezért felnéztem és csak akkor láttam meg, hogy ő az.

-        Meghaltak, mikor még kicsi voltam.

-        Ne haragudj. És most akkor kivel élsz?

-        Semmi baj. A nagybátyámékkal éltem együtt.

-        Hogy, hogy? Most kivel élsz? – kérdezte meg Taeyang

-         Egy barátnőmmel. De nem kezdhetném már el? – kérdezte meg

-        De. Csak tessék. – mondtam neki. A lány a tánctér közepére lépet, de mielőtt elkezdett volna táncolni felkötötte a haját. És tessék én megmondtam. A jel. Ő az, akit kerestünk. A többiekre pillantottam. Kikerekedett szemekkel nézték a lányt. Ahogy mindenki a terembe. Mikor véget ért a tánca meghajolt és kiment a teremből.

-        Ő az. – jelentették ki egyszerre.

To Be Continued…